Skip to content

Bohém színek kavalkádja

Rendhagyó bejegyzésünk célja, hogy sürgessük a tavaszt, nagyon várjuk már, hogy megérkezzen! De nem teljesen rendhagyó egyébként, a bohém stílus egyre nagyobb teret nyer és jól illeszkedik a vintage-be. Elmondjuk, miért.

A vintage stílust – mind tudjuk – a fehér és szürke színek jellemzik, ám a skandináv tervezők munkáit figyelve már egy ideje megfigyelhető, hogy felbukkan egy-egy élénk szín az enteriőrökben. Az okkersárga, és idén a zöld árnyalatok csodásan dobják fel, és kicsit sem bontják meg a vintage stílus egységességét. A bohém ennél egy kicsit tovább megy, és textiljeiben élénk színek kavalkádját hozza el.

A botanikus, növényi mintázat szintén kezd egyre erősebben megjelenni a skandináv lakberendezésben, a bohém stílus pedig kifejezetten ezekkel dolgozik, növények, virágok és madarak szövik át. Ez utóbbi is szeret sok fával és régi bútorokkal dolgozni.

A két stílus tehát ízléssel válogatva jól megfér egymás mellett, a tavasz iránti vágyunknak pedig kifejezetten jót tesz ez a néhány szín.

bohem_szin_01

bohem_szin_07 bohem_szin_02 bohem_szin_03 bohem_szin_04 bohem_szin_05 bohem_szin_06

Forrás: deavita.com